Főoldal Rólunk a Médiában Féloldalas beszélgetés a Nórákról
  • Turmalin Egyesület - Debrecen
  • Turmalin Egyesület - Debrecen
  • Turmalin Egyesület - Debrecen
  • Turmalin Egyesület - Debrecen
  • Turmalin Egyesület - Debrecen
Féloldalas beszélgetés a Nórákról


Nagyon különbözőek vagyunk. Ha ezt eddig nem tudtuk volna, Rist Lilla Nórák című filmjét látva rádöbbenthetünk. Az idei filmszemlén is bemutatott dokumentumfilm egy kismama várandósságának kilenc hónapját követi végig. Emellett további hét nő történetével, és többnyire a szüléshez kapcsolódó negatív élményeivel ismerkedünk meg. A film őszinte, szókimondó, ráébreszt a szülő nő kiszolgáltatottságára, épp ezért gerjeszt indulatokat.
A Nórák című filmet először Debrecenben nem moziban tekinthettük meg, hanem a Turmalin életmódcentrumban, ahol a vetítés alkalmából beszélgetést is szerveztek. Rist Lilla újságíró, a mű készítője, aki tulajdonképpen hazajött a cívisvárosba úgy vezette fel filmjét, hogy sokféle emberi történet bontakozik ki belőle. A film nem orvosi szempontból mutatja be a várandósságot és a szülést, sokkal inkább arról az oldalról láttatja a történéseket, milyen élmény belülről a terhesség és a baba világra hozatala. Az alkotó a mű különlegességét abban látja, hogy ezekről a benyomásokról a nők nem igazán beszélnek, nem osztják meg orvosukkal mit éltek át, így a doktor nem tudja mit várnak tőle. A film azért készült, hogy ezt megmutassa, így az estleges konfliktusokról is szól. A film egyik szereplője, Váradiné Varga Nóra – aki ugyancsak jelen volt a vetítésen – talányosan csak annyit mondott a film elé: örül annak, hogy részt vehetett a forgatáson, és elmondhatta ellenérzéseit.
A kis előadóterem széksoraiban nem maradt üres hely a filmvetítés kezdetére. A többnyire hölgyekből álló társaság tagjai között szép számmal ültek gömbölyödő pocakú kismamák, de a szüléstől még messze álló fiatal hölgyek, és az élményen már átesett anyukák, nagymamák is kíváncsiak voltak a szülőszobai történtekre.
A dokumentumfilm főszereplője Máté Nóra, akinek útját végigkövethettük az első ultrahangtól a szülésig. A fiatal anyuka nem átlagos kismama abban az értelemben, hogy kételkedik több mindenben, így pl. abban, hogy valóban szükséges-e a hüvelyi ultrahang. Miért szokatlan, hogy egy kismama tudja, mit szeretne, és azt is, mit nem? Vélhetően azzal van a baj, hogy a szülés túlzottan orvoscentrikus, ahelyett, hogy az állna a középpontban, akiről szól ez az esemény, vagyis az anya és kisbabája – vélekedik Nóra. A baba nemének meghatározásakor ő maga kitart a meglepetés mellett, de párja kérésének eleget tesz akkor, amikor arra kéri az orvost, hogy egy papírra írja le a megfelelő szót, majd zárja azt borítékba.
Különbözőségünk ott is megmutatkozik, hogy míg a főszereplő éppen elkerülte volna a vizsgálatokat, egy másik aggodalmas anyuka pedig önszántából járta végig az összes kötelező és nem kötelező beavatkozást. A döntő pillanatról, vagyis magáról a szülésről is igen eltérően nyilatkoztak az asszonyok. Volt aki, csak egy ágyra vágyott, más az alternatív lehetőségeket kereste, és olyan is megszólalt, aki egészségügyi dolgozóként az otthonszülés mellett döntött. Jóllehet a nyolc kismama közül egyetlen anyuka választotta ezt a módot, néhányan máris az otthonszülés propaganda filmjének bélyegezték Rist Lilla valóságot ábrázoló alkotását.
Azt, hogy a terhesség, gyermekvárás, szülés mennyire nem a megfelelő helyen szerepel az egészségügyi rendszerben, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a főszereplőt első ultrahangján betegnek szólítják, mire ő kikéri magának, hogy ő nem beteg, csak terhes. És milyen igaza van, hiszen egy magzat kihordására nem is lenne képes egy beteg nő.
A filmben megszólaló egyik anyuka arról panaszkodott, hogy vajúdásának tíz órája alatt legalább tizenötször vizsgálták meg, és annyi külső hatás érte, hogy nem tudott befelé figyelni. Olyan véleményt is hallottunk, hogy ugyan a kismama mindent előre eltervezett, mégis összecsaptak feje fölött a hullámok a szülőszobában, és elveszítette az önkontrollt. Egy másik érintett a szülés erőszakosságát emelte ki, szerinte egy sor idősürgető beavatkozást hajtanak végre az anyukákon a gátmetszéstől a burokrepesztésig. Volt, aki szeretett volna kiabálni, de csendre intette szülés közben az orvosa, másnak pedig a ringatózást tiltotta meg.
A 78 perc végére nyolc szívszorító, örömteli, szomorú, felháborító történettel a szívünkben kezdtünk neki a beszélgetésnek, melyen a nézők partnerei Rist Lilla, Váradiné Varga Nóra és Török Zsuzsa, a szülészeti klinika pszichológusa voltak. Érzékeny témát feszeget a film, hiszen a nők egymásnak adták a stafétabotot, hogy mindenki elmondhassa saját élményét, véleményét, vagy az alkotónak szánt dicséretét. Az egyik hozzászóló szerint az a baj, hogy a szülés hosszú folyamat, és a szeretetteljes, türelmes együttlét nehezen képzelhető el intézményi körülmények között. Egy pozitív szülési élménnyel rendelkező gyakorló anyuka viszont úgy látja, hogy a kismama dolga megkeresni azokat az embereket, akik támaszt nyújthatnak neki. – Lehetőségünk van, és kell is kismamákkal beszélgetni ahhoz, hogy a saját igényeinkhez és elvárásainkhoz mérten találjunk orvost. Merni kell kérni, és merni kell nemet mondani! – tanácsolta egy másik kismama. Egy leendő anyuka pozitívan nyugtázta azt, hogy a nők egyre tudatosabbak, de szerinte a rendszer még nem elég rugalmas ehhez.
A diskurzus azonban tartalmas volta mellett mégis féloldalasra sikeredett, hiszen egyetlen szülészorvos sem jelent meg, hogy elmondhassa álláspontját… Török Zsuzsa szerint az is jelzésértékű, hogy a klinikán szervezett két vetítésen mindössze kilenc szakdolgozó nézte meg a filmet.