|
Valahogy mindig félúton vagyok. Remélve, nem vagyok útban senkinek. S míg" valahonnan" bárhová jutok, valami jót mindig magammal viszek. Valahogy mindig félúton vagyok. Úton a múltból talán a most felé. S ha elhiszem, szép jelenem élem, hegyek zúdulnak a két lábam elé. Valahogy mindig félúton vagyok. S néha félek, elfogy alólam az út. Olykor elfog az a furcsa érzés, hiába megyek- minden út körbefut. Valahogy mindig félúton vagyok. Mondják: az út a fontos, nem a cél. Vezet hitem eltökélt-magamban, s hogy minden lépés a csillagokig ér. Valahogy mindig félúton vagyok. Mint ki örökké utazni kényszerül. Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek. S próbálok úton maradni emberül.
Sárhelyi Erika
|