MACHU PICCHU, AZ ÖREG CSÚCS REJTÉLYES KINCSE

„… A folyó mintha menekülne a jeges fennsíkról, utat vájva magának a gigantikus gránitsziklák között. Az ösvényről felülmúlhatatlan szépségű táj tárult a szemünk elé... Szépsége oly sokszínű, s varázslatos volt, hogy a föld egyetlen más természeti szépségéhez nem hasonlítható. Havas csúcsok, melyek a felhők fölé emelkednek, szivárványszínű gránitsziklák, gigantikus szakadékok, melyek sok ezer méter mélységben szakadnak a habzó-zuhogó, dübörgő folyó medrébe, ugyanakkor a legcsodálatosabb színekben játszó orchideák, buján zöldellő fák és bokrok, a pompázatos növényvilág elhaló harmóniája, s az őserdő misztikus boszorkánykonyhája. Valóban szentélynek való hely!” (Hiram Bingham)

Az egykori Inka Birodalom romvárosa (Machu Picchu, jelentése: Öreg csúcs) a perui Andok déli láncolatában, az Urubamba-folyó völgyében, a 2450 m magas Urubamba hegytetőn fekszik.

A kecsua nyelvet beszélő inkák a 13. században alapították államukat. A Machu Picchut hagyomány szerint az 1460-as években – az inka király – Pachacutec Inca építtette. A város fél évszázadig virágzott, majd mintegy 400 évig "pihent". A spanyol hódítás idején polgárháború dúlt a birodalomban, és miután a győztes trónkövetelő Atahualpát Pizarro kivégeztette, néhány év alatt az egész birodalom a spanyolok kezére került. Bár a hódítók tudtak egy Picho nevű hely létezéséről, amely a szóbeszéd szerint mesés kincseket rejt, de az odavezető utat sosem lelték meg.

A következő mérföldkő Machu Picchu "meglelésében" az 1865-ös esztendő, mikor is Antonio Raimondi olasz felfedező térképén feltűntette a várost, de ő maga személyesen nem jutott el oda. A világ 1911-ben ismerte meg a szentély nevét, mikor a Yale Egyetemről érkező történész, Hiram Bingham felfedte rejtélyét. Neki tulajdonítják Machu Picchu feltárását, viszont ezt a babért ő másnak adta át. Jegyzeteiben az alábbiak olvashatók: "Agustín Lizárraga a felfedezője Machu Picchunak…" Való igaz, hogy az egyik templom falán olvasható az "1902. július 14." bevésés, amit Lizárraga hagyott hátra első látogatásakor, de ő azon kívül, hogy járt ott, többet nem tudott tenni a misztikus helyért, mert mikor néhány évvel később elindult a romokhoz, az esős évszak miatt veszélyesen örvénylő Urubamba folyó a halálát okozta.

Machu Picchu két, egymástól jól elkülöníthető részből áll. Délen a mezőgazdasági szektort, az északi oldalon pedig magát a várost találjuk. Gránitból épült házakat, vallási- és szertartási célokat szolgáló épületegyütteseket találunk itt. Az inkák egyébként nagyszerű építőmérnökök voltak, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a város épületei - tetejüket kivéve - mind fennmaradtak. Az építkezés során nem használtak habarcsot, masszív kőtömböket faragtak ki és azokat építették egymásra. A mezőgazdasági rész földteraszokból áll, amelyek csatornával rendelkeztek. Két szempontból is forradalmi újítás volt a teraszos gazdálkodás, hiszen így jelentősen megnövelhették a művelhető földterületet, másrészt megakadályozták a hegyoldal erózióját. Az altalajt kavics- és agyagrétegekkel alakították ki, amelyre termékeny talajt hordtak a folyómederből. A szinteket kőből épített támfal tartja. A támfalba óriási köveket ékeltek, amelyek lépcsőkként funkcionáltak. A mintegy 300 teraszon kokacserjét, burgonyát, kukoricát és édesburgonyát termesztettek.

Az UNESCO 1983-ban vette fel a Machu Picchut az Világörökség–listára, jelezvén: a világ és az emberi leleményesség egyik csodájáról van szó.

forrás: www.kihagy6atlan.hu