| Változzunk!? |
|
Eltelt egy esztendő. A legtöbben úgy érezzük elszaladt. Búcsúztatjuk az óévet, s belekezdünk egy újba. Mágikus erővel rendelkezik a naptári évforduló, hiszen lehetőséget látunk benne: a változás, változtatás lehetőségét. Mindaz, ami az elmúlt évből kimaradt, bízzuk és hisszük, hogy a következőbe egészen bizonyosan belefér. Fogadalmakat teszünk magunknak, egymásnak, s mérhetetlen jó érzéssel tölt el bennünket az előttünk álló újabb lehetőség. És ez így van rendjén. Ahogy Márai Sándor Füveskönyvében is áll, mindig váltani kell az élet ritmusát, tudatosan és figyelmesen Újévi fogadkozásaink jelentős része életmódunkkal áll kapcsolatban. A megkérdezettek nagy többsége egészségi állapotának javulása érdekében lenne hajlandó változtatásokra. Az elhatározások között első helyen szerepel a dohányzásról való leszokás. Nem véletlenül, hiszen a dohányzás egészségkárosító hatásairól egyre többet lehet hallani mind szakmai körökben, mind pedig a lakosság körében. A legutóbbi felmérések szerint Magyarországon minden harmadik felnőtt dohányzik. Európai összehasonlításban e tekintetben hazánk helyzete kedvezőtlennek mondható. A tüdőrákban elhunyt férfiak száma nálunk a legmagasabb a világon. A gyerekek egyre fiatalabb korban gyújtanak rá, átlagosan 17,9 éves korban válnak rendszeres dohányossá. Tudományos kutatások szerint a passzív dohányzás éppoly káros, mint az aktív függőség. A mások által kibocsátott füst nagymértékben növeli a tüdőrák és a szívbetegségek kockázatát. A füst hatására a szervezetben felszabaduló vegyületek serkentik a véralvadást elősegítő anyagok termelődését. Statisztikák szerint évről évre a dohányosok hetven százaléka szeretne lemondani káros szenvedélyéről, ami rendkívül magas szám, s jelzi az érintettek egészségtudatos szándékát. Hosszabb időre szakítani függőségükkel azonban csupán két-három százalékuknak sikerül. Helyzetüket megnehezítik azok a mítoszok, melyek a leszokást lengik körül: A változás egyszerű, Csak akaraterő kérdése az egész, Mindent kipróbáltam, de semmi nem használ, Az emberek igazából úgysem változnak. Ugye ismerősen csengenek ezek a mondatok? Egyedül belevágni a leszokásba rendkívül nehéz, s számos körülménynek kell kedvezően alakulnia ahhoz, hogy az elhatározást siker koronázza. Kósza tévhit, hogy pusztán az akaraterő eredményre vezet, sőt csak tovább növeli a leszokni vágyók bűntudatát: még erre sem vagyok képes. Az a tapasztalat, hogy aki egyik napról a másikra képes letenni a cigit, az esetek többségében már testi tünetekről számol be pl. szédülés, végtagzsibbadás, vagy átesett egy súlyos traumán, mint agyvérzés, szívinfarktus. Furcsa módon azonban sokszor még ez sem elegendő, hogy végképp lemondjunk káros szenvedélyünkről. A leszokási arány megsokszorozódhat, ha nem egyedül, hanem segítséggel vívjuk a mindennapi csatákat. Magyarországon először ingyenesen igénybe vehető Leszokást Támogató Program indult, melyet több szálon is elérhet az érdeklődő. A 06-1-393-5170-es ingyenesen hívható telefonszámon leszokást támogató telefonos tanácsadás működik munkanapokon 13 és 21 óra között. Ha interneten keresztül szeretnénk kérdéseinket, kétségeinket megfogalmazni ezt is megtehetjük a www.leszokasvonal.hu internetes oldalon. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) szintén sok hasznos információval látja el az érdeklődőket, s a leszokni vágyókat a www.leteszemacigit.hu portálon. Ha mi magunk nem dohányzunk, de segítséget szeretnénk nyújtani a környezetünkben élőknek ezen az oldalon ehhez is kaphatunk gyakorlati tanácsokat. A legideálisabb persze az lenne, ha a felnövekvő nemzedék már füstmentesen élné az életét, s nem kellene a leszokás gondjaival küszködnie. A legújabb egészségfejlesztő programok már az óvodában, a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve próbálnak információkat átadni a dohányzással kapcsolatban. Az OEFI gondozásában működő www.cikiacigi.hu honlapon pedig már öt éves kortól egészen az ifjú korig játékos formában kaphatnak ismereteket a gyerekek a dohányzás káros hatásairól. Cél a dohányzásra való rászokás megelőzése. Burainé Bojtor Andrea |














