- Turmalin Ház -

Rólunk

Szeretettel köszöntjük Önt!

 

Kedves Egyesületi tagunk!

 

Engedd meg, hogy megelőlegezzem Neked ezt a státuszt, és már most a tagjaink között üdvözöljelek. Teszem ezt annak reményében, hogy az egyesületünk által felkínált lehetőség a Te érdeklődésed is fölkelti és csatlakozol hozzánk.

Egyesületünk tevékenysége mostanra országosan is ismerté és támogatottá vált, ezért a zökkenőmentes működés érdekében fokozatos változáson fog szervezetünk átesni a jövőben. Ezen változások főleg az egyesületi tagok, de mindenki számára pozitívak lesznek.

Remélhetőleg ősztől egy szebb, tágasabb helyre költözünk, mely minden igényünket ki fogja elégíteni és honlapunk szerkezetén is változtatni fogunk. Ezek tükrében ajánljuk föl neked a lehetőséget arra, hogy velünk együtt növekedj te is, és tevékenységeddel járulj hozzá hazánk és a világ szellemi felemelkedéséhez.

Te is biztosan tudod, hogy világméretű változások elején tartunk, melyben az elkövetkezendő három év kulcsfontosságú lesz. Hogy hatékonyan tudjuk ezeket a folyamatokat segíteni, szervezett és összefogott működésre van szükség. Szervezetünk idéntől nem kisebb feladatot vállalt föl, minthogy mozgatórugója és segítője lesz emme fölemelkedésnek. Rengeteg feladat vár ránk, rád pedig rengeteg meglepetés a részünkről. 

 

Amit első körben kínálunk:

Ha rendes tagunk kívánsz lenni:

 

-         Legalább 5 % kedvezmény az aktuális terembérleti listaárakból

-         20% kedvezmény a Turmalin - Tér hirdetési áraiból, amely az interneten is olvasható.

-         Ingyenesen írhatsz cikket a www.turmalin.hu honlap magazin oldalára, csak küld el turmalin@vipmail.hu-ra.

-         Ingyenesen föltesszük rövid hirdetésed és akár más helyszínen tartott programodat is, egyéb közölnivalódat a www.turmalin.hu honlap hírek, aktualitások oldalába, csak küld el turmalin@vipmail.hu-ra.

-         Amennyiben van honlapod, a banneredet vagy a honlap nevét ingyen kihelyezzük a mi honlapunk társoldalak elnevezésű oldalára.

-         Ingyenesen kihelyezünk rólad egy fotót és egy rövid bemutatkozó leírást a  www.turmalin.hu honlap szakemberek, szolgáltatások oldalába.

-         Amennyiben a nálunk tartott rendezvényeiden készítettél fotókat, azt a honlap galéria rovatába megjelölve a Te vagy a rendezvényed nevével ingyen fölhelyezzük.

-        Évente egyszer 100%-os kedvezménnyel vehetsz részt egy általunk szervezett kiemelt rendezvényen. Az aktuális kiemelt rendezvényeinket honlapunkon „kiemelt” jelzővel látjuk el.  

 

Ha pártoló tagunk kívánsz lenni:

 

-         Legalább 5 % kedvezmény az aktuális terembérleti listaárakból

-         5 % kedvezmény a Turmalin - Tér hirdetési áraiból, amely az interneten is olvasható.

-        Ingyenesen írhatsz cikket a www.turmalin.hu honlap magazin oldalára, csak küld el turmalin@vipmail.hu-ra. Az írásokat megjelenés előtt cenzúrázzuk!

-         Évente korlátlan számú alkalommal kedvezményesen, vagy akár ingyen vehetsz részt általunk szervezett rendezvényeken. Az aktuális kedvezményeket a programajánlónkban jelöljük.  

       

 

 

Ha felketettük érdeklődésed, a további információkért Szabó Magdolna várja hívásod a 52/521-098 , (06) 20/250-7399 telefonszámokon.

  EGYESÜLET

 

TURMALIN
Egészségmegőrző és Rendezvényszervező Egyesület
Bejegyzési száma: 3055

1. Az Egyesület tagja lehet az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki elfogadja az Egyesület Alapszabályát és belépési nyilatkozatban vállalja, hogy tevékenyen részt vesz az Egyesület munkájában, valamint fizeti a tagdíjat.
A rendes tag felvételéről - írásbeli felvételi kérelme alapján - az Egyesület Elnöksége dönt.

Tag lehet, aki rendelkezik az egyesület céljai érdekében kitűzött feladatok elvégzéséhez szükséges szakmai képesítéssel és legalább egy éves igazolt szakmai gyakorlattal.

A szakmai gyakorlat igazolása az alábbiak szerint történhet:

  • munkáltatói igazolással
  • szakmai referenciák bemutatásával, felsorolásával
  • szakmai feladatok elvégzésének igazolásával

Éves tagdíjak a tagok részére évi 8000 Ft. A befizetett tagdíjak ellenében a tagok fényképes tagsági igazolványt kapnak.

2. Pártoló tag lehet minden olyan természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki az Egyesület Alapszabályát elfogadja, valamint erkölcsileg és anyagilag támogatja az Egyesület működését. A tagfelvétel a rendes tagokra vonatkozó szabályok szerint történik. A pártoló tag, illetve képviselője tanácskozási joggal részt vehet a Közgyűlésen, szintén igénybe veheti az Egyesület szolgáltatásait, de tisztségre nem választható, szavazati joga nincs. Egyebekben jogai és kötelezettségei megegyeznek a rendes tagokéval.

Pártoló tagdíjak a pártoló tagok részére évi 5000 Ft. A befizetett tagdíjak ellenében a pártoló tagok fényképes pártoló tagsági igazolványt kapnak.

A tagok és pártoló tagok egyaránt az egyesület szervezésében megrendezésre kerülő egyes tanfolyamok és előadások részvételi díjából külön kedvezményeket kapnak. Ezek a kedvezmények a programajánlóban kerülnek feltüntetésre. Valamint egyes programok kizárólag egyesületi tagok számára kerülnek megrendezésre.

Tagság iránti kérelem benyújtható a Turmalin Házban.

 

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

  

 

2008.

 

 

 

Tartalomjegyzék

 

 

 

 

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló                                                                  2. oldal

Mérleg                                                                                                                               3. oldal

Eredménykimutatás                                                                                                     4-5. oldal

Tájékoztató adatok                                                                                                          6. oldal

Általános kiegészítések – egyesület bemutatása                                                        6. oldal

Részletes értékelés (Vagyoni helyzet, Támogatások,

Cél szerinti juttatások, Vezető tisztségviselőknek nyújtott támogatások)               11.-12. oldal

Eredménylevezetés                                                                                                      12. oldal

Szöveges beszámoló                                                                                            13.-15. oldal

 

  

 

 

TURMALIN Egyesület

  

Nyilvántartási szám:        3055

Bírósági végzés száma: Tpk. 60.135/2005/4

Címe:                                    4024 Debrecen, Csapó u. 19. I/1.

Statisztikai számjele:       18990865-9133-529-09

Adószáma:                         18990865-1-09

 

 

 

 

 

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló

 

2008. december 31.

 

 

 

 

 

 

 

                                                                      …………………………….

                                                                                                     Demeter Anikó

                                                                                                   az Egyesület elnöke

 

 

 

 

 

 

 

Készült:

Debrecen,  2009. március  11.     

 

  

 

 

 

 

 

 

Az egyéb szervezet megnevezése:

TURMALIN Egészségmegőrző Egyesület

Az egyéb szervezet címe:

4024 Debrecen, Csapó u 19

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege

2008. év

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ezer Ft

Sorszám

A tétel megnevezése

Előző év

Előző év(ek)
módosításai

Tárgyév

a

b

c

d

e

1.

A) Befektetett eszközök (02+03+04)

113

0

339

2.

I. Immateriális javak

 

 

 

3.

II. Tárgyi eszközök

113

 

339

4.

III. Befektetett pénzügyi eszközök

 

 

 

5.

B) Forgóeszközök (06+07+08+09)

737

0

710

6.

I. Készletek

 

 

 

7.

II. Követelések

 97

 

30

8.

III. Értékpapírok

 

 

 

9.

IV. Pénzeszközök

640

 

680

10.

Aktív időbeli elhatárolások

0

0

0

11.

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN     (01+05+10)

850

0

1049

12.

D. Saját tőke (13+14+15+16+17+18)

627

0

780

13.

I Induló tőke, jegyzett tőke

 

 

 

14.

II. Tőkeváltozás/eredmény

482

 

706

15.

III. Lekötött tartalék

 

 

 

16.

IV. Értékelési tartalék

 

 

 

17.

V. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből (közhasznú tevékenységből)

-153

 

-531

18.

VI. Tárgyévi eredmény, vállalkozási tevékenységből

 298

 

 605

19.

E. Céltartalékok

0

 

0

20.

F) Kötelezettségek (21+22+23)

108

0

269

21.

I Hátrasorolt kötelezettségek

 

 

 

22.

II. Hosszú lejáratú kötelezettségek

 

 

 

23.

III. Rövid lejáratú kötelezettségek

108

 

269

24.

G. Passzív időbeli elhatárolások

0

 

0

25.

FORRÁSOK ÖSSZESEN (12+19+20+24)

735

0

1049

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Debrecen 2009. február 26

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Demeter Anikó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

az Egyesület elnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyéb szervezet megnevezése:

TURMALIN Egészségmegőrző Egyesület

Az egyéb szervezet címe:

4024 Debrecen, Csapó u 19

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyszerűsített éves beszámoló eredmény-kimutatása

2008. év

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ezer Ft

Sorszám

A tétel megnevezése

Előző év

Előző év(ek)
módosításai

Tárgyév

a

b

c

d

e

1.

A) Összes közhasznú tevékenység bevétele     (02+07+08+09+10+11)

273

 

1025

2.

1. Közhasznú célú működésére kapott támogatás

50

 

769

3.

                      a.) alapítótól

0

 

0

4.

                       b.) központi költségvetéstől

0

 

0

5.

                       c.) helyi önkormányzattól

0

 

50

6.

                       d.) egyéb, ebből  SZJA 1 % 266 e Ft   

50 

 

719

7.

2. Pályázati úton elnyert támogatás

0

 

100

8.

3. Közhasznú tevékenységből származó bevétel

0

 

0

9.

4. Tagdíjból származó bevétel

149

 

128

10.

5. Egyéb bevétel

74

 

28

11.

6. Pénzbevételt nem jelentő bevételek

0

 

0

12.

B. Vállalkozási tevékenység bevétele

4 522

 

1 604

13.

C. Összes bevétel  (A+B)

4 795

 

2 629

14.

D. Közhasznú tevékenység ráfordításai (15+16+17+18+19+20)                 

426

 

1 579

15.

Anyagjellegű ráfordítások

247

 

1043

16.

Személyi jellegű ráfordítások

179

 

536

17.

Értékcsökkenési leírás

0

 

0

18.

Egyéb ráfordítások

0

 

0

19.

Pénzügyi műveletek ráfordításai

0

 

0

20.

Rendkívüli ráfordítások

0

 

0

21.

E. Vállalkozási tevékenység ráfordításai       (22+23+24+25+26+27)

4 086

 

1 000

22.

Anyagjellegű ráfordítások

3 863

 

588

23.

Személyi jellegű ráfordítások

0

 

0

24.

Értékcsökkenési leírás

187

 

275

25.

Egyéb ráfordítások

36

 

137

26.

Pénzügyi műveletek ráfordításai

0

 

0

27.

Rendkívüli ráfordítások

0

 

0

28.

F. Összes ráfordítás  (D + E)

4 512

 

2 579

29.

G. Adózás előtti vállalkozási eredmény (B-F)

436

 

604

30.

H. Adófizetési kötelezettség

138

 

0

31.

I. Vállalkozási tevékenység eredménye (G-H)

298

 

604

32.

J. Tárgyévi közhasznú eredmény (A-D)

-153

 

-554

 

Debrecen, 2009. február 26

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Demeter Anikó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

az Egyesület elnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyéb szervezet megnevezése:

TURMALIN Egészségmegőrző Egyesület

 

Az egyéb szervezet címe:

4024 Debrecen, Csapó u 19

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tájékoztató adatok

 

01.

A. Pénzügyileg rendezett személyi jellegű ráfordítások

536

 

02.

1.) Bérköltség

380

 

03.

ebből:  *megbízási díj

0

 

04.

              *tiszteletdíjak

0

 

05.

2. Személyi jellegű egyéb kifizetések

18

 

06.

3. Bérjárulékok

138

 

07.

B. A szervezet által nyújtott támogatások

0

 

08.

ebből: a Kormány rendelet 16 § (5) bekezdése szerinti kötelezettségként elszámolt és továbbutalt, illetve átadott támogatás

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Debrecen, 2009. február 26

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Demeter Anikó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

az Egyesület elnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I. Általános kiegészítések

 

 

1. Az Egyesület bemutatása:

 

Elnevezése:   TURMALIN EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ ÉS RENDEZVÉNYSZERVEZŐ EGYESÜLET

 

Bírósági nyilvántartásba vételének időpontja: 2005. 08. 10.

 

Hajdú-Bihar Megyei bíróság nyilvántartási száma: 3055          

 

Székhelye:     4024 Debrecen, Csapó u. 19. I/1.

           

Közhasznú jogállása: Közhasznú szervezet

 

Az Egyesület 2008 évi taglétszáma: 16 fő

 

Egyesület képviselője: Demeter Anikó 4031 Debrecen, Széchenyi u. 72. F/5.

 

 

2. Az Egyesület célja és feladatai

 

1.1. A testi és lelki egészség, mint alapérték kibontakoztatásának mindenoldalú segítése, az egészséges életmód és a betegség megelőzés ösztönzése, feltételeinek feltárása és kialakítása, az ezzel kapcsolatos korszerű ismeretek, készségek elterjesztése és fejlesztése Magyarországon.

 

1.2. Az egészséges életmóddal kapcsolatos társadalmi tudás bővítése és az ehhez kapcsolódó szándékok, készségek felerősítése az ilyen célú kommunikációs programok, oktatások, társadalmi marketing szervezése és lebonyolítása, egészséges életmódot jelölő módszerek kialakítása és működtetése.

Az Egyesület célja a felnőttképzés valamint gyermekképzés beindítása az Egyesület fent meghatározott céljának elérése érdekben.

 

1.3. Egységes elvek alapján működő képzések, ismeretterjesztő, tájékoztató előadások, önsegítő és önismereti csoportok, valamint konferenciák, kiállítások, szabadidős tevékenységek szervezése és összehangolása gyermekek és felnőttek részére. A nyilvánosság tájékoztatása és a társadalmi köztudat formálása az önismeret elsajátításának, környezetünk formálásának lehetőségeiről és az egyesület tevékenységéről. Kapcsolattartás hasonló belföldi szervezetekkel.

 

1.4. A hátrányos helyzetű réteg, a nők, segítése és támogatása azzal a szándékkal, hogy segítséget kapjanak a társadalomba való beilleszkedéshez, a munkába való visszatéréshez. Tanfolyamok, oktatások, képzések révén megismerhessék a testi-lelki jólét megtalálásának módjait és eszközeit.

 

1.5 Célja továbbá, hogy közhasznú tevékenység során olyan közfeladatot lásson el, amelyről törvény vagy jogszabály alapján valamelyik állami vagy helyi szervnek kell gondoskodnia. Ennek érdekében együttműködést kíván kiépíteni a helyi hatósági szervekkel. 

Az egyesület a fenti tevékenységek és a fenti célok megvalósításán túl az alábbi feladatokat is el kívánja látni:

  • találkozók szervezése, az együttműködés ösztönzése a betegség megelőzésben, az egészséges életmód, a holisztikus szemléletmód alakításában érdekelt és érintett különböző társadalmi és gazdasági szereplők, intézmények, szervezetek   között,
  •  az egészséges élettér, mint meghatározó momentum kialakításának elterjesztése, a családi és munkahelyi kapcsolatok javítását szolgáló oktatások és tréningek szervezése, valamint közvetítése.
  • A fizikai egészség megőrzése érdekében a modern és népi táncok, egészséges testmozgások, harcművészeti irányzatok, egészségmegőrző és rehabilitációs tornák, gyógytornák népszerűsítése és végzése.
  • részvétel a dohányzás-, az alkohol- és a drogellenes küzdelemben, olyan programok támogatása és elvégzése, amelyek az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés komplex jellegét biztosítják és segítik elő
  • az egészséges életmódot és a betegségek megelőzési lehetőségeit népszerűsítő kiadványok és produkciók létrehozása, megjelentetése és azok terjesztése.
  • sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével

2. Az Egyesület céljának megvalósítása érdekében együttműködik minden állami, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, más egyesülettel és szövetséggel, amelyek segítik az Egyesület eredményes működését és céljainak megvalósítását.

 

3. Az Egyesület céljai megvalósításához szükséges anyagi feltételek megteremtése érdekében a jogszabály előírásai szerint gazdasági, vállalkozási tevékenységet folytathat, amely azonban nem lehet az Egyesület fő tevékenysége. Az Egyesület vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 

Az egyesület közhasznú szolgáltatási bárki számára elérhetők, nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen közhasznú tevékenységének lehetőségeiből.

 

4. Gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az alapszabályban meghatározott tevékenységére használja fel. Az Egyesület kizárólag közhasznú tevékenysége érdekében gazdasági társaságot és alapítványt hozhat létre, ilyenbe tagként beléphet. Amennyiben az Egyesület befektetési tevékenységet végezne, Közgyűlése köteles befektetési szabályzatot készíteni és elfogadni.

Az Egyesület bármely cél szerinti juttatását pályázathoz kötheti. A pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből – az eset összes körülményeinek mérlegelésével – megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat.

 

5. Az Egyesület feladatai:

 

-           támogatókat és támogatást szerez az életmód kutatásokhoz és a céljaival összefüggõ             kommunikációs feladatok megvalósításához,

-           állandó és alkalmi rendezvényeket szervez céljai népszerűsítése és terjesztése céljából

            különbözõ kiadványokat jelentet meg és terjeszt,

-           alapítványokat hozhat létre, vagy részt vehet ilyenek létrehozásában, oktatást,         szolgáltatást, tanácsadást végez,

-           gazdálkodási, vállalkozási tevékenységet folytathat céljai megvalósítása érdekében.

 

Az Egyesület által végzendő közhasznú tevékenység az 1997. évi CLVI. tv. 26. § c) bekezdése alapján:

1. egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység,

4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,

5. kulturális tevékenység,

11. hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése,

14. sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével,

18. munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése - ideértve a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsolódó szolgáltatások,

 

 

 

3.  A számviteli politika főbb vonásai:

 

Az Egyesület a Számviteli törvény (200. évi C tv.) 3. § 4) pontja szerinti egyéb szervezet, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI.  Törvény 4 § és a 26 § c) pontja alapján közhasznú szervezet.

A számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségeinek a sajátosságairól a 224/2000 (XII.19.) Kormányrendelet rendelkezik. Az Egyesület a Számviteli törvény előírásait e rendeletben foglaltak figyelembe vételével alkalmazza.

 

  1. A könyvvezetés módja

 

Az Egyesület a kettős könyvvitel szabályai keretében folyamatosan nyilvántartást vezet a gazdálkodó tevékenysége során előforduló, a vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére kiható gazdasági eseményekről, és azt az üzleti év végével zárja le. Az üzleti év a naptári évvel egyező.

Az Egyesület a könyvviteli számlákból igény szerint, de évente legalább egy alakalommal készít főkönyvi kivonatot.

 

  1. A beszámoló készítés rendje

 

Az Egyesület közhasznú egyszerűsített éves beszámolót készít, amelynek mérlege megegyezik a Számviteli törvény szerinti egyszerűsített éves beszámoló „A” változata szerinti mérlegével.

A mérleg fordulónapja: az üzleti év december 31-e; a mérlegkészítés napja: az üzleti évet követő év február 26-a.

 

  1. Mérlegtételek értékelése

 

Az Egyesület eszközeinek és forrásainak értékelését a Számviteli törvénnyel összhangban végzi. Minden vagyontárgyat egyedenként értékel.

Az Egyesület az adományokat, vagy az adományokból megvásárolt eszközöket könyvszerinti értéken veszi nyilvántartásba.

Az Egyesület elkülönítetten mutatja ki a mérlegben az alaptevékenységéből származó, valamint a vállalkozási tevékenységéből származó tárgyévi eredményét.

 

 

II. Részletes értékelés

 

1. Az egyesület vagyoni helyzete

 

Az Egyesület 2008. évi beszámolójának mérleg főösszege1.049 e Ft.

Pénzeszközeinek záró állománya 680 e Ft

Befektetett eszközök záró állománya 339 e Ft

 

A tárgyévi közhasznú eredmény összességében -554 e Ft.

Az Egyesületnek 2008. évben  vállalkozási tevékenységből  bevétele keletkezett 1.604 e Ft összegben.

A tárgyévi vállalkozási tevékenység eredménye: 604 e Ft.

 

 

2. Tárgyévi eredményt meghatározó tételek:

 

1.) Költségvetési támogatás:

 

Az Egyesület 2008 évben a Nemzeti Civil Alaptól 100.000 Ft, és Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Kulturális osztályától 50.000 Ft költségvetési támogatásban részesült.

 

Felhasználása

 

2.) Kapott támogatások:

                                                                                                

Megnevezés

Időpontja

Összeg

Felhasználás célja

Tárgyévi felhasználás

Elszámolás határideje

Önkormányzattól

2008. 08. 10

50 000

Programtámogatás

50 000

2008.12.15.

NCA

2008. 08.16

100 000

Működési költségek

100 000

2009.06.30.

Magánszemélyektől és vállalkozóktól kapott támogatás

2008. évben folyamatosan

719 000

Programtámogatás és működési költségek

719 000

 

Összesen:

 

997 000

 

997 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. ) Kimutatás a cél szerinti juttatásokról:

 

Az Egyesület 2008-ban cél szerinti juttatást nem adott, így e soron nem történtek kifizetések.

 

 

4.) A vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások

 

Az egyesület egyik vezető tisztségviselőjét, Mikulczáné Szabó Magdolnát foglalkoztatja részmunka időben, heti 20 órában. A többi vezető tisztségviselő, valamint a segítő munkatársak tevékenységüket társadalmi munkában látják el, amelyért semmilyen juttatásban nem részesülnek, s nem is részesültek 2008 évben.

 2008 évben az Egyesület egyik elnökségi tagjának, Mikulczáné Szabó Magdolna részére 18 000 Ft költségtérítés lett kifizetve.

 

 

Juttatás megnevezése

Juttatás összege

Eltérés

Előző év

Tárgy év

%

Ft

Növekedés

Csökkenés

Növekedés

Csökkenés

Pénzbeli kifizetések összesen

179 000

536 000

894

0

357 000

0

Költségtérítések

3 000

 18 000

600

0

15 000

0

 Munkabér és járulékai

176 000 

518 000 

294 

342 000 

 0

 

 

 

Eredménylevezetés

 

                                                                                                                                             Adatok e Ft-ban

Megnevezés

Előző év

Tárgy év

Támogatások

 

 

Pályázati úton elnyert támogatás

0

150

Önkormányzattól

0

0

SZJA 1 %

0

0

Magánszemélyektől és vállalkozásoktól kapott támogatás

50

719

Tagdíjból származó bevétel

149

128

Egyéb bevétel

74

28

Vállalkozási tevékenység bevétele

4 522

1 604

Összes bevétel

4 795

2 629

Közhasznú tevékenység költségei

426

1 579

Vállalkozási tevékenység költségei

3 899

725

Értékcsökkenés

187

275

Összes kiadás

4 512

2 579

Vállalkozási eredmény

298

604

Közhasznú eredmény

-153

-554

 

 

 

 

 

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ

 

 

 

 

A TURMALIN Egészségmegőrzős Egyesület 2005. augusztus 10.-vel alakult meg.

A Hajdú-Bihar Megyei a Tpk. 60.135/2005/4 sz. határozatával nyilvántartásba vette 3055-ös sorszámon, és 2008. december 19. napjától kezdődően közhasznú szervezetté minősítette.

 

 

 1.1. A testi és lelki egészség, mint alapérték kibontakoztatásának mindenoldalú segítése, az egészséges életmód és a betegség megelőzés ösztönzése, feltételeinek feltárása és kialakítása, az ezzel kapcsolatos korszerű ismeretek, készségek elterjesztése és fejlesztése Magyarországon.

 

1.2.Az egészséges életmóddal kapcsolatos társadalmi tudás bővítése és az ehhez kapcsolódó szándékok, készségek felerősítése az ilyen célú kommunikációs programok, oktatások, társadalmi marketing szervezése és lebonyolítása, egészséges életmódot jelölő módszerek kialakítása és működtetése.

Az Egyesület célja a felnőttképzés valamint gyermekképzés beindítása az Egyesület fent meghatározott céljának elérése érdekben.

 

1.3. Egységes elvek alapján működő képzések, ismeretterjesztő, tájékoztató előadások, önsegítő és önismereti csoportok, valamint konferenciák, kiállítások, szabadidős tevékenységek szervezése és összehangolása gyermekek és felnőttek részére. A nyilvánosság tájékoztatása és a társadalmi köztudat formálása az önismeret elsajátításának, környezetünk formálásának lehetőségeiről és az egyesület tevékenységéről. Kapcsolattartás hasonló belföldi szervezetekkel.

 

1.4. A hátrányos helyzetű réteg, a nők, segítése és támogatása azzal a szándékkal, hogy segítséget kapjanak a társadalomba való beilleszkedéshez, a munkába való visszatéréshez. Tanfolyamok, oktatások, képzések révén megismerhessék a testi-lelki jólét megtalálásának módjait és eszközeit.

 

1.5 Célja továbbá, hogy közhasznú tevékenység során olyan közfeladatot lásson el, amelyről törvény vagy jogszabály alapján valamelyik állami vagy helyi szervnek kell gondoskodnia. Ennek érdekében együttműködést kíván kiépíteni a helyi hatósági szervekkel. 

 

 

 

A TURMALIN Egyesület 2008 évben végzett tevékenysége:

 

 

A TURMALIN Házban rendszeresen kerülnek megrendezésre előadások, tréningek és tanfolyamok korunk aktuális és elterjedt problémáival kapcsolatban. Alkalmi és állandó rendezvényekkel várjuk vendégeinket. Folyamatosan indítunk jóga és tornafoglalkozásokat a résztvevők igényeinek megfelelően, így szervezünk kifejezetten kismamáknak, nyugdíjasoknak és üzletembereknek is. 2008.-ban indult el a Női jóga tanfolyam nagy sikerrel.

 

Eseti programjaink az egészségmegőrzés, a lelki egyensúly megszerzése és tartása, és a bennünket körülvevő energiák hasznosítása területére is kiterjednek. Ilyenek például a Helliger-féle családállítás tréning, Kommunikációs tréning, Kriston-féle intim torna, AVIVA-torna, CHI- Kung, Energetikai anatómia tanfolyam, vagy a munkalehetőséget is magában rejtő Belső térrendező tanfolyam.

 

Rendszeresen szervezünk egy- egy adott célcsoport számára képzést vagy előadássorozatot. A Szeretetgombóc Kismama klub kifejezetten kismamamák tájékoztatására indítottunk szinten a 2008-as évben. Az egészséges táplálkozás kialakítását Kenyér és kalácssütési tanfolyammal valamint Makrobiotikus főzőtanfolyam szervezésével segítjük elő az előadásokon kívül.

 

A Zenebölcsi a Kodály-féle módszerrel segíti a babák zenei fejlődését.

 

Nagy álmunk vált valóra a FŐNIX NŐI kör elindításával, ami azokhoz a nőkhöz szól, akik szeretik ill. szeretnék megélni nőiességüket, fontos számukra a nőiességükben való fejlődés .

 

A dolgozó korosztály körében pedig igen népszerű a folyamatosan induló nyolc alkalmas SZI Kommunikációs – avagy erőszakmentes kommunikáció - Tréning.

Első alkalommal került megrendezésre a Cukorbetegek Világnapja alkalmából 2008. 11.14-én a Cukorbetegséggel vagy nélküle című ingyenes rendezvényünk  prevenciós célzattal.

 

Az Egyesület 2008-ban negyedik alkalommal kapta meg a lehetőséget, hogy Születés Hete Országos Kulturális és Szakmai Rendezvénysorozat Regionális rendezvényének szervezője legyen, és az általunk rendezett egész hetes program második alkalommal érdemeli ki az országos helyszínek között is a kiemelt rendezvény rangot.  A programsorozat célja, hogy a szüléskor előforduló művi beavatkozások számát visszaszorítsák, és elindítson egy olyan szemléletbeli változást, amely azt eredményezi, hogy a várandósság és szülés egy nő életében pozitív élményként szerepeljen. A kismamákhoz, anyukákhoz szól, hogy minél több ismeretet szerezzenek az egészséges életmód, táplálkozás, egészségmegőrzés területén, valamint a szülés, születés természetes folyamatát illetően.

A hét során folyamatos előadások zajlanak orvosok, természetgyógyászok, védőnők, és más szakemberek igen változatos köréből, e témához kapcsolódóan.

 

Az Egyesület munkája során rendszeresen vagy alkalomszerűen több nonprofit szervezettel is együttműködik, de kiemelkedő a kapcsolata ezek közül a TAVAM (Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért) nevű szervezettel.

A Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvánnyal, Születés Hete Egyesülettel.

 

4. éve jelenik meg a TURMALIN-Tér Magazin saját ingyenes program és tájékoztatófüzetét 5000 példányban, amelyben a lakosság számára hasznos, az életvitelt segítő témákban jelennek meg cikkek, olvasmányok, és szakemberek, intézmények tudósításai, elérhetőségei. Az egyesülettel együttműködő több szervezet ezen tájékoztatási forma keretein belül hirdeti rendezvényeit, de magának az Egyesületnek is ez az elsőszámú és legelterjedtebb  kommunikációs csatornája a társadalom felé. A füzet az évek alatt igen népszerűvé és keresetté vált, kiegészítve az Egyesület által működtetett weblappal hatékonyan tájékoztatja a lakosságot az intézmény működéséről és programkínálatáról.

 

Fenti szakmai tevékenységeken túl adományokat gyűjtöttünk - kevés sikerrel - a feladataink megvalósításához. Elláttuk az ügyviteli és egyéb teendőket, amik egy Egyesület működtetéséhez szükségesek.

 

Pályázatokat írtunk 60%-os sikerrel, - de nagyon kevés olyan pályázati lehetőség volt, amit megírhattunk, volna- ezt a munkát az egyesület elnökségi tagjai, Demeter Anikó és Mikulczáné Szabó Magdolna végzik.

 

Kérésre, szakembereink lelki-segélyt adtak. 2008-ban kb. 200 fő volt, aki igényelte. A munkát a TURMALIN Egyesület lelki segítségnyújtás területén tevékenykedő tagsága és külsősök végezték: pszichológus, mentálhigiénés szakember, természetgyógyász, alternatív terapeuták.

 

 

Egyesületünk taglétszáma az év végre 16 fő lett.

 

Gazdasági beszámolóhoz:

 

Elmúlt évben az egyesület vállalkozási tevékenységből származó bevétele 40%-al visszaesett az előző évhez képest, ez jelentősen megnehezítette a munkánkat.  

 

A lakosság és a vállalkozások viszont jobban támogatták a munkánkat, akiknek nagyon köszönjük.

 

Az 1 %-ot 2008-ban még nem gyűjtöttük.

 

Tagdíjunk összegét 4. éve tartjuk, összege nem változott.

 

 

Debrecen, 2009. március 11.

                                                                                                                                                                                                         ……………………………………

                                                                                       Demeter Anikó

                                                                                   az Egyesület elnöke